* Vajon hogy döntik el ilyenkor a szerzők, hogy a Föld melyik pontját pusztítsák el? Megpörgetik a földgömböt, és belevágnak három lépésről egy dartsot? Nem tudom, ha szűz szemmel néztem volna, ha nem láttam volna már kismillió jóval ingergazdagabb tudományos-fantasztikus filmet, talán még jobban szerettem volna. A technikai részleteket viszont gyakorlatlan sci-fi-élvezőként néha untam, és vért izzadtam, amíg felfogtam az ominózus gigászi űrhajó belső terének geográfiáját. Clarke mesterien adagolja az információkat és tartja vissza őket az idegenekről, és nagyon szórakoztató az is, ahogy beúsztatja a cselekménybe, hogy a regény idejére (2130 után járhatunk) miképp változott meg földi civilizáció (bigámia, telepesek a Merkúron, miegymás**). De aztán nem ez lett, mert az izéről kiderült, hogy valami mesterséges kütyü – mondjuk ki: űrhajó! –, úgyhogy hőseink a bátor Norton parancsnokkal nekivágnak, hogy tető alá hozzanak egy civilizációk közti ökumenikus nyári tábort a nap árnyékában.

Aztán kisvártatva feltűnik az égen egy izé (aszteroida? kisbolygó? kihunyt nap? mittudomén, egy izé), én meg már láttam is begyalogolni a képbe Bruce Willist, hogy szája szegletében millió dolláros (jó, lehet, mostanra olcsóbb) mosolyszerűségével megmentsen minket az Armageddontól. Gondolom, finoman jelezni akarja a szerző, itt nem olyan piszlicsáré konfliktusokról van szó, hogy Amál és Hedvig egymáséi lesznek-é, hanem egy szemernyivel nagyobb tétben játszunk.

We can only serve the continental US, Alaska, and Hawaii.Úgy kezdődik, mint egy hollywoodi blockbuster: potty, egyszer csak ráesik egy meteor Észak-Olaszországra*, a taljánok meg hullanak, mint a légy. Awaiting him on the other side of that portal is a historical moment not experienced since Pizzaro met the Incas or Howard Carter peered into the tomb of Tutankhamen - the a long-hoped-for, but also long-feared encounter with a visitor from beyond the stars. After Commander William Tsien Norton makes the tricky landing of his ship Endeavor on the edge of the colossal craft, he discovers an airlock. It appeared to be on course to loop around the Sun, but at a dangerously close orbit. Weighing more than ten trillion tons, smoothly shaped, and racing towards the sun at astonishing speed, Rama was no natural object, but clearly an interstellar spacecraft. Despite so much expansion and discovery, there have been no signs of intelligent life besides our own Earth-born. Clarke's work.īy the year 2130, the solar system has been colonized, with humans living on planets ranging from Mercury to the moons of Neptune. Winner of the Campbell, Hugo, Jupiter, and Nebula awards upon its release in 1973, Rendezvous with Rama is widely regarded as one of the cornerstones of Grand Master Arthur C.

Arthur clarke rendezvous with rama